Karácsony 2020

Karácsony 2020

A karácsony idén sem marad el, legfeljebb kicsit más lesz, mint ahogy vártuk és ahogy megszoktuk. Kompromisszumokat kell majd kötnünk, talán áldozatokat is kell majd hoznunk, de végül is ez a szeretet ünnepe, és mint ilyen, erős kötelék közöttünk. Sok mindent kibír. Tartson velünk a ráhangolódásban!




„Hát, itt vagyunk mi ketten egymásnak
 

„Hát, itt vagyunk mi ketten egymásnak" – SZFE-advent a hvg.hu-n

Arra kértük a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit, hogy töltsék velünk az adventi időszakot: versek, mesék, dalok, akár bábok segítségével mondják el, mit jelent számukra az ünnep. A kilencedik videóban Podlovics Laura és Bartha Bendegúz bábparódiát ad elő, amelyben benne van ennek az évnek minden beszűkültsége.

Csányi Nikolett - Ká Zoltán - Czeglédi Fanni Csányi Nikolett - Ká Zoltán - Czeglédi Fanni

“Inkább Mikulásra kapnak valamit, mert az még hó elején van”
 

“Inkább Mikulásra kapnak valamit, mert az még hó elején van”

A szokásoshoz képest feleannyi rászoruló gyereknek tudnak idén ajándékot vinni az Age of Hope önkéntesei. Az alapítvány vezetője azért annak is örül, hogy legalább ennyi összejött a járványhelyzet közepette. Legalább néhány száz gyereknek örömet tudnak szerezni, sokuknak a sárga szövetzsák tartalma lesz az egyetlen karácsonyi meglepetés. Riport az Age of Hope téli túrájáról járványhelyzetben.


A koronavírus-járvány alatt divatba jöttek a hazai dizájnerholmik
 

A koronavírus-járvány alatt divatba jöttek a hazai dizájnerholmik

Sok magyar kreatív alkotó alapozza eladásait a vásárokra, és a hozzánk látogató turistákra. Ezek közül idén egyik sem adott. Annál nagyobb és erőteljesebb mozgalom indult el azonban a hazai divattervezők és kézművesek, vagy akár csak hobbialkotók támogatására. Jobb híján a legtöbbeknek most marad az online tér, ami azonban új kapukat is megnyit az alkotók előtt.

Dobos Emese Dobos Emese




Időt és odafigyelést adhatunk ajándékba – túlélési útmutató az idei karácsonyhoz
 

Időt és odafigyelést adhatunk ajándékba – túlélési útmutató az idei karácsonyhoz

Semmi sem úgy alakult idén, ahogy azt elterveztük. Miért lenne ez alól épp a karácsony kivétel? Ám amíg a koronavírus-járvány miatt elmaradhatott a szóbeli érettségi, el lehetett halasztani esküvőket és le lehetett fújni fesztiválokat, addig a karácsony így vagy úgy, de valamilyen formában biztosan velünk lesz 2020-ban is. Jobb tehát lelkileg felkészülni rá, hogy nem lesz egyszerű menet az előttünk álló néhány nap. A pozitív pszichológiát hívtuk segítségül.










Tippek, trükkök az idei karácsonyhoz, amikor illik az asztalnál mobilozni
 

Tippek, trükkök az idei karácsonyhoz, amikor illik az asztalnál mobilozni

Egy kis kreativitással és stabil internetkapcsolattal megmenthető az idei karácsony. Kezdőknek és haladóknak is hasznos tanácsokat szedtünk csokorba, hogy megkönnyítsük a rendhagyó ünneplést: egyszerűen használható videobeszélgetős szolgáltatások, online képeslapkészítő, neten játszható társasok.

Papp Petra Anna Papp Petra Anna

„Letaglóz a gondolat, hogy anyám egyedül tölti a szentestét”
 

„Letaglóz a gondolat, hogy anyám egyedül tölti a szentestét”

Olyan jó lenne, ha lenne bármilyen egyszerűen követhető sorvezető ahhoz, mégis hogyan küzdjünk meg az idei karácsonnyal. Menni? Nem menni? Vásárolni? Ajándékozni? Mi lesz az ünnepet egyedül töltő szülőkkel, és mégis, mennyire lesz borzasztó a videochat-karácsony? Szerkesztőségünk tagjai főleg ezeket a kérdéseket boncolgatták, amikor arról kérdeztük őket, hogyan ünnepelnek idén. A megvalósítást illetően némiképp eltérnek a módszerek, egy valami azonban közös: a felelősség most mindenkinek hatalmas súlyként nehezedik a vállára.

hvg.hu hvg.hu